Buongiornotoscana

Firenze - az örök szerelmem 1.

2018. szeptember 13. - buongiornotoscana
  1. augusztus 4. szombat

Még több mint 600 kilométer vár ránk, és a férjem nem a kipihentség fázisában van, mindenesetre jól tartja magát. Ipari mennyiségű kávét iszik, hogy még véletlenül se szunnyadjon el. Kár, hogy nem úgy működik, mint a Túl a sövényen mókusa, mert akkor kevésbé aggódnék miatta, miközben le-leragad a szemem nekem is a fáradtságtól.

A hajnali hármas indulás után viszonylag hamar a határra érünk, az autópályán semmi nem történik. Trieszt után hatalmas torlódás a másik oldalon, kilométereken át állnak, vagy éppen csak araszolnak a kocsik. Fel is jegyezzük, hogy hazafelé ezt a szakaszt lehet, hogy ki kéne kerülni valahogy. Várjuk a pirkadatot, de most valahogy olyan nehezen jön. 6-kor már Padovánál járunk, világosodik az ég alja és felsejlenek a hegyek a távolban. Egy fél órával később megállunk Ferrara tájékán, a párom fáradt, és a lányom sincs jól. Nem vacsorázott velünk Ljubljanában, és neki egyáltalán nem sikerült aludnia, így a kimerültség és az éhség megtette a hatását. Sokáig pihenünk, közben felkel a nap is, a fémszerkezetek között csillannak meg az első napsugarak. Nem igazán tudjuk, hogy fog alakulni az utunk a továbbiakban.

Tovább indulunk Firenze felé, jóval később, mint terveztük, de most fontosabb az, hogy egyben odaérjünk. Bolognától már kanyargósabb az autópálya és rengeteg alagút meg viadukt tarkítja, ez pedig jobban fárasztja a sofőrünket. Alig várjuk, hogy egyszer Firenzénél letérhessünk a sztrádáról.

firenze.JPG

Első állomás Toszkána fővárosában a Piazzale Michelangelo vagy Michelengiolo, mert látjuk így is, úgy is írva. Útközben elhaladunk a San Miniato templom mellett. A Piazzale Michelangelo egy hatalmas tér Firenze fölött, ahol mindig találni parkolóhelyet, igaz, vadászni kell. Innen készülnek azok a fotók, amelyek minden valamirevaló firenzei képeslapon és hűtőmágnesen rajta vannak. Csodás a kilátás, minket is azonnal rabul ejt, azt sem tudjuk, honnan fotózzunk, persze úgy, hogy ne lógjon bele vagy egy japán turista, vagy egy pakisztáni árus. Egymást érik a bóvliárusok is, hűtőmágnes, képeslap, ajándéktárgyak – persze mind firenzei látképpel –, de kompletten fel is öltözködhetünk, kendők, pulóverek, ruhák, pólók, szigorúan made in Pakistan. De akinek ilyesmire fáj a foga, még itt vegye meg, mert a centro storico-ban ugyanezeket árulják, csak dupla áron.

firenze_5.JPG

A Piazzale Michelangelo Firenze egyik kilátóhelye, az Arno bal partján lévő dombon mesterségesen kialakított park tetején kiépített tér, kilátóterasz. 1869-ben tervezte a parkot és a teret Giuseppe Poggi. Abban az időben, igaz csak néhány évig (1865-71) Firenze volt a frissen egyesített Olasz Királyság fővárosa. Az Arnó partjától fel is lehet sétálni, ez azonban azért elég szép túra, több kilométeren keresztül. Nemcsak a kilátást lehet azonban szorgosan fényképezni, de szinte kötelező fotózkodni a tér közepén pucéran pózoló pasival, ugyanis Michelangelo Dávid-szobrának bronzból készült másolata áll itt, lábainál a Medici-sírok napszakokat ábrázoló szobrainak másolatával (az eredetiek a San Lorenzo-templomban vannak). 1873-ban a szobrot kilenc pár ökör vontatta fel ide. A teret Michelangelo Buonarottinak, a nagy reneszánsz művésznek szentelték eredetileg, ezért kerültek ide a másolatok, és Poggi egy neoklasszikus stílusú házat Michelangelo-múzeumnak tervezett, de ez soha nem épült meg, a helyén egy panorámás étterem van.

 david.jpg

Nos, nálunk is elkészülnek a kötelező képek, nem lehet betelni a látvánnyal. Ahogyan a terrakotta háztetők fölé magasodik a Palazzo Vecchio égbe nyúló tornya, a Dóm még ilyen távolságból is hatalmas kupolája, előtte a Bargello és a Badia Fiorentina karcsú párosa, rabul ejti a szemet. A nap sugarai táncolnak az Arno hullámain, a Ponte Vecchión pedig mint a fecskefészkek, úgy ülnek a kis üzletek. A távolban a hegyek karéján látni Fiesole városkát. Amikor már el tudunk szakadni a panorámától, elindulunk gyalog azon az úton visszafelé, amerről jöttünk.

firenze_7.JPG

firenze_6.JPG

20180804_101203.jpg

Néhány perces sétával jutunk a San Miniato al Monte-templomhoz (Basilica di San Miniato al Monte), amely az egyik legszebb templom egész Firenzében. A román építészet gyöngyszeme számtalan lépcsősor leküzdésével lassan bukkan elénk.

firenze_32.JPG

Már Nagy Károly idejében is állt itt templom, feltehetően Szent Minias sírja fölött, aki 250-ben halt mártírhalált. Az olaszoknak egyébként elég furcsa nevű szentjeik vannak, utazásunk során még találkozunk majd a magyar fülnek szokatlan nevekkel. Szóval Szent Minias egy örmény herceg volt, aki remeteként élt, de elfogták és lefejezték a császár jelenlétében. A legenda szerint maga cipelte fel erre a dombra saját levágott fejét, és tette le arra a helyre, ahol később a templom épült. Elég hihetetlen, de vannak még csodák! Valamiért szentté kellett szegényt avatni! A csontjait egy ereklyetartóban őrzik ma is a kriptában. A mostani templomot 1018-ban kezdték építeni és 1207-ben fejezték be. Zöld-fehér márványhomlokzata ragyog a napfényben, rajta egy Krisztust, Szent Miniast és Szűz Máriát ábrázoló 13. századi mozaik. A templom lépcsőjén pihegünk a kánikulai hőségbe, keressük az árnyékot, közben pedig próbálunk infókat gyűjteni. A templom ingyenesen látogatható, mellette áll egy egyszerű kinézetű épület, mely a XIII. században épült püspöki palota – bár inkább erődnek hat –, ez később volt kórház és kolostor is. A San Miniato-templom kezdetben a bencésrendi apácák tulajdona volt, 1373-ban pedig az olivétánusok, vagyis az olajfák hegyén élő szerzetesek birtokába került.

A templomba lépve kellemes hűvös fogad, a kinti hőség után ez felemelő érzés. Egyszerű belső, robosztus oszlopok, a falakon kora középkori freskók. A főhajó közepén lépcsősor visz föl két oldalt a megemelt szentélybe, a szentély alatt van a kripta (altemplom), amely a megszokottól kissé eltérően nem hat pinceként, ez a templom legrégebbi része. Bárhová lépünk, a padlót sírfedelek borítják, megkopott feliratokkal. Különlegessége az épületnek a nyitott fedélszék, láthatjuk a tető gerendázatát.

firenze_38.JPG

A reneszánsz idején a San Miniato al Monte-bazilika példakép volt a reneszánsz templomépítő mesterek számára, ezért az itáliai román építészetnek ezt az irányzatát protoreneszánsznak nevezik. A XV. században Leon Battista Alberti a Santa Maria Novella homlokzatának díszítésénél, Filippo Brunelleschi a Santo Spirito és a San Lorenzo belső terének alakításakor tekintette mintának a három évszázaddal korábbi templomot. De a Battistero és a Santa Maria del Fiore székesegyház (a Dóm) külső borításának az elkészítését is (és később más középületekét is) a San Miniato al Monte márványborításának szépsége ihlette.

firenze_40.JPG

firenze_39.JPG

Utazásunk során számos filmes helyszínt is útba ejtettünk, bár nem azzal a szándékkal indultunk. A művészeket nemcsak a reneszánsz idején vonzotta Toszkána, hanem napjainkban is, ezért teljesen érthető, ha hol itt, hol ott bukkannak fel a filmesek. A San Miniato-bazilika például Brian de Palma 1976-os Megszállottság (Obsession) című filmjének egyik helyszíne. Firenzét egyébként is előszeretettel szerepeltetik mozgóképen. Szerintem teljesen érthető a filmesek ilyen irányú lelkesedése.

A templom mellett vagyis inkább a felfelé vezető lépcső két oldalán van a Szent Kapu temető, amely 1864-ben épült, amikor Firenze történelmi központjában a temetések be voltak tiltva. Több híres halottja is van ennek a temetőnek, például Carlo Collodi, a Pinocchio szerzője is itt alussza örök álmát.

firenze_34.JPG

firenze_33.JPG

Firenze látképe a templom lépcsőjéről legalább olyan gyönyörű, mint a Piazzale Michelangelóról. A nap perzsel, hunyorgunk a képeken, mert itt is muszáj fotózni, lombkoronák karéjában tündököl a Dóm kupolája és a Signoria tornya. Kihagyhatatlan. Itt kevesebb a turista, a rengeteg lépcső megmászására nem vállalkoznak, de valószínűleg nem is ismerik annyian ennek a gyönyörű templomnak a nevét. Pedig megéri a fáradságot, sőt nekünk némileg könnyebb dolgunk is van, mint az ókori szentnek, Miniasnak, akinek egy kivégzés elszenvedése után kellett ide felmásznia lépcső nélkül!

Visszasétálunk a kocsihoz, ami az elmúlt egy órában alaposan átforrósodott, így mintha egy mozgó kazánban indulnánk el lefelé a hegyről. A városközpontba szeretnénk eljutni, lehetőleg egy mélygarázsba, ahol nem tüzesedik tovább az autónk. Viszonylag hamar rá is bukkanunk egyre, mert az eredetileg kiszemelt és négy éve már bevált vasútállomás alattit forgalmi okok miatt (nem lehetett balra kanyarodni) még megközelíteni sem tudjuk, de az egyik kis utcában a Garage International szimpatikusnak tűnik. Még az ár is elfogadható, nincs messze az óvárostól (gyakorlatilag egy rövid utcácska), kedélyesen kártyázó olasz férfiak fogadnak minket. A levegő azért megáll bennünk, amikor kiderül, nyitva kell hagynunk az autót, majd ők leparkolnak vele, a kulcs is ott marad. Kapunk térképet, és kissé aggódva az értékeink miatt (a férjem néhány száz méter után vissza is megy, hogy elkéri a kulcsot, aztán megnyugtatják, hogy nem lesz gond) elindulunk a centro storico belseje felé.

A bejegyzés trackback címe:

https://buongiornotoscana.blog.hu/api/trackback/id/tr2014238671