Buongiornotoscana

Firenze - az örök szerelmem 3.

2018. október 03. - buongiornotoscana

firenze_87.JPG 

A fullasztó meleg után megkönnyebbülten lépünk be a Palazzo Vecchióba. A Signoria egykori palotája (az egykor itt ülésező, XV. századi kormányzóság tagjait nevezték együtt Signoriának) ma is Városházaként funkcionál, erkélyén az Unió és Olaszország zászlaja mellett ott van Firenze fehér alapon piros liliommal díszített lobogója is. A Palazzo Vecchio 1299 és 1314 között épült, robosztus, gótikus palota, amelyet Arnolfo di Cambio tervezett (ahogyan a firenzei Dómot is), és eleinte a köztársaság legfőbb tisztségviselőinek hivatalául és lakóhelyéül szolgált. Csak 1540-től laktak itt a Mediciek, I. Cosimo tette hercegi székhellyé és díszesen átépíttette, főleg Giorgio Vasari keze munkája által. A hatalmas főkapun keresztül egy díszes belső udvarba lépünk, kellemes hűvös, gyönyörűen díszített oszlopok és puttós szökőkút fogad.

firenze_90_1.JPG

Beállunk a rövid és gyorsan haladó sorba, hogy jegyet vegyünk, ha már itt vagyunk, természetesen a toronyba is. Már itt feliratok közlik, hogy a toronyba 30 perc a várakozási idő. A hátizsákokat le kell tenni a ruhatárba, így aztán mindannyian vizesüveggel a kezünkben (nálam van egyedül táska) nekivágunk a palota felfedezésének. A puritán lépcsőházon keresztül az első állomás a múzeum látogatásakor a Salone dei Cinquecento, az Ötszázak terme. Eredetileg a köztársaság tanácsa ülésezett itt, majd I. Cosimo trónteremmé alakíttatta. Itt ülésezett az egyesített Olaszország első országgyűlése is. A terem Firenze leghatalmasabb helyisége, mintegy 54 méter hosszú, 22 méter széles és 18 méter magas.

A falakon Vasari monumentális csatajeleneteit csodálhatjuk Firenze győzelmeiről, a Marcianoi csatáról készültnek pedig állítólag különleges üzenete is van. Vasari képén egy kis zöld festett zászlón a következő szavak olvashatók: „Cerca, trova”, ami magyarul annyit jelent: „Aki keres, az talál.” Egyes művészettörténészek szerint ez arra utal, hogy Vasari freskója mögött ott lapul Leonardo da Vinci elveszett mesterműve, az Anghiari csata. Nos, a kis zöld zászlót némi keresgélés után megtalálom a hatalmas képen, a betűk olyan vékonyak, hogy nem tudom kiolvasni a híres szavakat. De biztosan cerca, trova van ráírva, ha már a tudósok azt mondják. Közben a fiam magába rogyott a teremben lévő széksorok egyikében, és több látogatóhoz hasonlóan ülve nézelődik. Mi ámuldozva járjuk körbe a termet, itt van Michelangelo Győzelem szobra is. A gyönyörűen faragott és festett mennyezet is lélegzetelállító, bár egyszerre nyaktörő látvány. Később viszont közelebbről is megcsodálhatjuk, mert a múzeumi túra során a karzaton is átvezet az utunk.

firenze_99.JPG

A hatalmas teremből nyílik I. Francesco dolgozószobája, amely gyakorlatilag egy ablaktalan doboz, falait és mennyezetét pedig gyönyörű,  négy elemet ábrázoló allegorikus festmények díszítik. A kissé nyomasztó szobát elhagyva, az Ötszázak termének másik oldalán lévő ajtó az első Medici pápa, X. Leó lakosztályába jutunk. Itt is szinte csak festmények vannak, a korabeli bútorzat nekem nagyon is hiányzik a teljes képhez. Közben hiányos angol és még hiányosabb olasz tudásommal igyekszem a tájékoztató táblákról minél több információt szerezni, több-kevesebb sikerrel. Következik az Elemek lakrésze (Quartiere degli Elementi), ahol megint alig van természetes fény, falfestmény annál több. Furcsák voltak ezek a Mediciek, hogy ennyire nem igényelték a nap éltető sugarait. Aztán végre fény, és a fülledt levegőjű termek után egy kis szellő: egy folyosó végén a Szaturnusz teraszra (Terraza di Saturno) jutunk, ahonnan csodálatos kilátás tárul elénk a városra.

firenze_109.JPG

firenze_108.JPG

firenze_107.JPG

Rövid szusszanás után tovább indulunk a termek során, ahol megint csak rengeteg festmény és kevés bútorzat van. Megnézzük Toledói Eleonórának, I. Cosimo feleségének termeit. Fényképezni persze tilos a múzeumban, de azért ahol csak lehet, és nem figyel a teremőr, fotózunk. Például Dante halotti maszkját, amely az Infernóban, Tom Hanks filmjében elég központi szerepet játszott. (Már megint filmes helyszínek! Ha már itt tartunk, gyakorlatilag a halotti maszkon kívül az egész Palazzo Vecchio is megjelenik a filmben, no meg a Vasari folyosó, de a Battistero is.) Furcsa volt egy hétszáz éve élt férfi arcába nézni. Annyi fájdalom és szomorúság tükröződik rajta, de kemény és határozott ember lehetett életében.

firenze_103.JPG

A múzeumi séta során eljutunk Niccolo Machiavelli dolgozószobájába, egy puritán egyszerűséggel berendezett szobába, ahol a filozófus-politikus szobra és mellképe figyel minket szigorú tekintettel. A firenzei köztársaság egyik meghatározó alakjának egyik legismertebb és legvitatottabb munkája is az Il principe (A fejedelem), amelyből egyértelműen érezhető Cesare Borgia iránti elismerése. Már fiatalkorától Itália egységesítésének híve volt, de ez az álom csak több mint 300 évvel később valósult meg.

firenze_111.JPG

A Palazzo Vecchio egyik híres terme a Sala Mappamondo (Térképek terme). Hatalmas, patinás földgömb uralja a terem közepét, a körben álló szekrénysorok ajtajait két domonkos rendi szerzetes által festett térképek díszítik. I. Cosimo idején a ma ismert térképek még nem léteztek, mai szemmel pontatlanok és elnagyoltak, de hatalmas értékük van. A Dalmácia partvidékét (Schiavonia) ábrázoló térképen felfedezzük az Ungaria feliratot is, a Duna is hasonló ívet mutat, mint ahogy ma ismerjük, de például a Tiszát már csak nagyjából a Maros torkolatáig ábrázolja. A sarokban van Örményország (Armenia) térképe, ahol rejtekajtó nyílik (ez is szerepelt az Infernóban), a többi szekrénynél ilyet nem láttunk. A titkos átjárók túrán például azt is meg lehet nézni, hová vezet ez a rejtekajtó.

firenze_115.JPG

firenze_112.JPG

firenze_117.JPG

Utolsónak marad a Liliomos terem, ahol a téren álló Judit és Holofernész című Donatello-szobor eredetijét csodálhatjuk meg. A falakon kék alapon mindenütt arany liliomok, Firenze jelképei.

firenze_119.JPG

Innen a lépcsőházba megyünk, ahonnan fel lehet jutni a toronyba. Egy fordulónyi sor áll, mert csak annyi embert engednek fel, ahányan lejöttek. Az előre jelzett félórás várakozás helyett már 15 perc után arra várunk, hogy nekivághassunk a felfelé vezető több mint 400 lépcsőfoknak. Izmokat és tüdőt próbáló túra ez, főleg ebben a melegben. Szerencsére a torony nem levegőtlen és szűk, így nem lesz klausztrofóbiás érzésem, és a vastag falak és stabil lépcsők attól is megvédenek, hogy beinduljon a pánikbetegséggel terhelt tériszonyom. Mire felérünk már csak inni akarok és leülni, befeszült lábizmaimat pihentetni. Ez azonban akadályokba ütközik, az egyetlen fent lévő ülő alkalmatosságon az itteni őr foglal helyet, ezért aztán átadom magam a látványnak, mert ez csodálatos.

firenze_123.JPG

firenze_132.JPG

firenze_131.JPG

firenze_130.JPG

firenze_129.JPG

Az Arno fölötti hidak, a folyó túloldalán a Pitti-palota hatalmas tömbje, a régi városfal, a Santa Croce-templom, mind hívogatóan ül elénk: gyere, nézz meg engem is közelebbről! Hja, ha időkibővítővel jöttünk volna, talán működne a dolog, de már így is nagy élmény csak a látvány is! Nincs félelemérzetem, mert a magas mellvédek és a korlátok nem engedik látni, milyen magasan vagyunk és hová eshetek. Megfizethetetlen élmény, hogy nem összeszoruló gyomorral és hátamon végigfutó idegességgel nézek körbe, és nem vágyom arra, hogy lemehessek innen. Kivételesen nincs tériszonyom. A Dóm felé eső oldalon ki kell várni a sorunkat, míg a fotózáshoz kialakított kis dobogóra felállhatunk, ahonnan ideális kép készülhet, háttérben Brunelleschi kupolájával és a Giotto-toronnyal. Mellette a felhívás, fotózz és töltsd fel az instagramra, lássák minél többen, hogy Te itt jártál! A lányom rögtön eleget is tesz a felkérésnek. Végre az öccsének is elillan a nyűgössége, pózol a fotókon. Aztán elindulunk lefelé, ami azért jóval könnyebb, mint felmászni. Nagyjából 80 méter magasan lehettünk a város felett, a 94 méter magas torony legtetejére még visz egy csigalépcső, ez azonban le van zárva. Mi csak! a cakkos mellvédig mehettünk, de én nem is kívánkoztam volna feljebb.

Odalent feltöltjük vízkészleteinket, megpihentetjük fáradt lábizmainkat, majd egy oldalsó kapun kilépünk a Palazzo Vecchio épületéből. A következő célpontunk a Santa Croce-templom. Egy szűk utcácskán haladunk, A San Firenze térre érünk, ahonnan balra látszik a Bargello zömök és vele szemben a Badia Fiorentina karcsú tornya. 

firenze_140.JPG

Az erődítményszerű Bargello volt Firenze eredeti városházája, az egyik legrégebbi középület a városban, 1250 táján épült. Eredetileg itt lakott a Capitano del Popolo (A nép kapitánya), a népi milícia, vagy ma úgy mondanánk a polgárőrség vezetője. Aztán a Podestà, a városállam főbírájának palotája lett. A XVI. században aztán a mai rendőrkapitánynak megfelelő főporoszló (bargello) kapott itt helyet, ezután nevezték el az épületet is. Itt volt a börtön és vesztőhely is. Ma a Bargello ugyanaz a szobrászatban, mint az Uffizi a festészetben, itt őrzik az itáliai szobrászművészet legteljesebb kollekcióját. A Badia Fiorentina az a templom, ahol Dante kilencéves korában először pillantotta meg a misére érkező nyolcéves Beatrice Fortinarit, és halálosan beleszeretett a lányba, de soha nem érhette el, mert a lányt apja máshoz adta, és Beatrice 24 éves korában meghalt. Elvileg a közelben van Dante szülőháza is, de kötve hiszem, hogy belefér még a mai napba.

 

firenze_154.JPG

Kora délután van, 3 óra felé jár az idő, már csak alig egy óránk van Firenzében. Egy kis sikátoron keresztül kiérünk a Piazza Santa Crocéra. Ezen a téren minden év június 24-én, San Giovanni, vagyis Szent János ünnepén – ő Firenze védőszentje – különleges futballmeccset rendeznek, a Calcio storicot. Homokkal szórják fel a teret, a templom lépcsője is lelátóként funkcionál, és a négy történelmi városnegyed csapata verseng a győzelemért. A szabályok valahol a foci és a rögbi között keresendők, de elég kevés van, a játék pedig elég brutális: vér nélkül soha nem ér véget. A 27 tagú csapatok tagjai reneszánsz kort idéző ruhákban, jobban mondva nadrágban és félmeztelenül próbálják 50 perc alatt minél többször eljuttatni az egyszem kapuba a labdát, amelyet nem muszáj rúgni, bárhogy lehet terelgetni, dobni. Ezt a sportot a XV. század óta űzik, dicsőség ezen a tornán szerepelni, bár nekem inkább tömeges gladiátorharcnak tűnik a leírások és fotók alapján, mint játéknak. De szerencsére a tér most nem véresve vert, kigyúrt pasikkal meg nekik szurkoló tömeggel van tele, hanem turistákkal. A tér túlsó végén szinte ragyog a Santa Croce székesegyház, amely a Dóm után a legismertebb templom Firenzében. A tér sarkán feltöltjük a közkútból vizesüvegeinket, mert a Palazzo Vecchiótól idáig tartó pár száz méteren már kiürültek a hőségben. Megállapítjuk, hogy egészen jó a firenzei víz, aztán elindulunk a templom felé. A tér jobb oldalán álló reneszánsz épületen még látszanak a korabeli freskók, bár erősen kopottak, de a ház még így is gyönyörű.

firenze_145.JPG

A templom lépcsőjénél Dante szobra fogad minket, köpenybe burkolózva, szigorú arccal, fején babérkoszorúval. Talapzattal együtt 13 méter magas, de egy kisebb szobor el is tűnne a hatalmas székesegyház mellett. A méretek lenyűgözőek: 115 méter hosszú főhajójával a világ legnagyobb ferences rendi bazilikája. Külső díszítése egyszerű, a ferencesek nem szerették a hivalkodást, a zöld és fehér márvány borítás hasonlít a San Miniato és az innen alig 800 méterre lévő Dóm homlokzatára. (A Dómnak és a Santa Crocénak is a XIX. század második felében készült a homlokzata.) Úgy tartják, a bazilikát maga Assisi Szent Ferenc alapította, de inkább az elődjét, mert a most állónak az alapjait csak jó 70 évvel a szent halála után tették le. Ugyanaz az Arnolfo di Cambio  tervezte, aki a Dómot és a Palazzo Vecchiót is. 1385-ben készült el, de csak több mint 50 évvel később szentelték fel. Hát a középkorban nem kapkodták el a dolgokat! A bazilika udvarában van a Pazzi-kápolna, mely a gazdag firenzei család, a Pazzik sírbolt-temploma volt, és Filippo Brunelleschi építette.

firenze_146.JPG

A Santa Crocét úgy is nevezik: Firenze Pantheonja. Itt nyugszik Michelangelo, Galilei, Machiavelli, Rossini, és jelképes sírja van itt (mert a teste máshol pihen) Danténak, Marconinak és Enrico Fermi, Nobel-díjas fizikusnak is. A Santa Croce más különlegesség miatt is híres. Ki ne hallott volna a Stedhal-szindrómáról, amit hyperkulturémiának is neveznek? Ez egy pszichoszomatikus betegség, amelyet az egyszerre nagy adagban jelen lévő, feldolgozhatatlan mértékű, és lenyűgözően szép művészeti alkotások okoznak. Tünetei a hirtelen gyors szívverés, szédülés, önkívületi állapot, zavarodottság, sírógörcs, bűntudat, esetleg hallucináció és ájulás. A betegséget először a híres XIX. századi francia író, Stendhal (Marie-Henri Beyle) tapasztalta, amikor 1817-es firenzei útján a Santa Croce templomot is meglátogatta. Minket viszont ez a veszély most nem fenyeget, mert látva milyen hosszú sor vár a bejutásra, nekünk pedig milyen rövid idő áll a rendelkezésünkre, hogy visszaérjünk a kocsihoz, kihagyjuk a templombelső megtekintését. Ez is marad a következő firenzei útra.

firenze_144.JPG

Fájó szívvel indulunk vissza, a téren még veszünk egy fagyit a gyerekeknek, a kis cukrászdában pedig kellemes meglepetés ér minket: magyarul szólnak hozzánk, a fiatal hölgy 8 éve él Olaszországban. Utunk a Dóm mögött vezet, amelyet most szintén nem tudunk már megnézni. Tényleg szerezni kell egy időkibővítőt, ez így nem állapot! A Dóm most is lenyűgözően szép, ragyog a napsütésben. Elsétálunk mögötte és mellette – gyakorlatilag félig megkerüli a sor, hogy be lehessen jutni –, megcsodáljuk a Battisterot, érzelmes búcsút veszünk, aztán még útba ejtjük a San Lorenzo templomot, amelynek érdekessége, hogy nem készült el soha a homlokzata, ezért furcsán egyszerű az épület. Belül persze különleges, de ezt sem tudjuk megnézni.

firenze_160.JPG

 

Elviharzunk a Santa Maria Novella mellett is, aztán be a garázsba. Megvan a kocsi, és vele együtt mindenünk! Megkönnyebbülünk, keresünk egy nagyobb Coop-ot a Siena felé vezető úton, bevásárolunk a vacsorához, aztán irány a szállásunk, ami innen még majdnem 100 kilométer.

Közben borulni kezd az ég, feltámad a szél, és mire Siena közelébe érünk, elered az eső. Még villámlik is. Mivel két napja úton vagyunk fürdés nélkül, kezdem rosszul viselni a saját közelségemet is, ragadok az izzadságtól és a rám rakódott portól. Mivel Vikitől még a szállás foglalásakor részletes útleírást kaptam, gyanús lesz, hogy Sienánál rossz felé vitt minket a GPS. Igazam is van, a megadott koordináták nem stimmelnek, ezért egészen máshová akart vinni minket a gépünk. A lányom találja fel magát először, elő a telefon és én az út alatt először, de nem utoljára imába foglalom a Google Térkép kitalálóját. Szakadó esőben próbáljuk megtalálni az utat, ami végül sikerül is, már jó úton vagyunk, csak röpke fél órás késésben a tervekhez képest.

montechiari_2.JPG

montechiari_5.JPG

Este 7 táján hajtunk le a ciprusokkal szegélyezett murvás földútra, amin aztán jó három kilométert hullámvasutazunk a Montechiari apartmanházhoz. Angela és a férje már várnak ránk, kint állnak az úton és integetnek. Az első pillanatban  is már nagyon szimpatikusak, kedves 50-60 év közötti házaspár. A ház gyönyörű, rusztikus, minden bútor és kiegészítő eredeti, a legtöbb családi darab. Minden ablakból csodás a kilátás, a klasszikus toszkán táj mindenfelé. A hálószobában szúrágta mestergerenda, zománcos régi lavór és bili a sarokban a mosdóállványon – persze ezek csak dekorációk –, a folyosón, a nappaliban szárított hortenziák. Minden egyszerű és kényelmes. Ízléses, finom, nem tolakodó, nem hivalkodó. Azonnal otthon érzem magam. Angela még felhívja a figyelmemet arra, hogy a szekrényben találok kávét és kotyogós kávéfőzőt – igazi olasz módra főzhetek holnap reggel kávét.

szallas_15.JPG

 

szallas_13.JPG

montechiari_3.JPG

Gyors vacsora, fürdés, és ekkor érzem csak, milyen fáradt vagyok. Elszáll minden feszültség belőlem, itt vagyunk, két napos erőltetett menet után, alig alvással, egyben, baleset nélkül. 

A bejegyzés trackback címe:

https://buongiornotoscana.blog.hu/api/trackback/id/tr4714277643