Buongiornotoscana

Ízek nyomában: Montalcino, Pienza

2018. október 09. - buongiornotoscana
  1. augusztus 5. vasárnap

 A pihentető alvás után életemben először főzök kotyogóval kávét, mivel hárman kávézunk és kétszemélyes a kis készülék, hát rögtön két körben. Agyő, instant kávé, téged már csak végszükség esetén veszünk elő! Reggeli után mindenki élvezi a napsütést a kertben, a tiszta levegőt, a csodálatos látványt. Ahogy a tejeskávémmal kiülök a nyugágyba, felteszem a lábaimat és élvezem a simogató napsugarakat, azonnal hatalmába kerít a dolce far niente érzése. Kezdem megérteni, miért olyan nyugodtak az olaszok, miért nem görcsölnek rá úgy mindenre, mint mi magyarok. Ami körülvesz, ezt nem lehet rohanva, kapkodva, stresszesen élvezni. Ezt úgy kell kortyonként ízlelgetni, mint a jó bort. Engedni, hogy szétáradjon bennünk, betöltsön a teljes elégedettség érzése. Mert már attól boldog tud lenni az ember, hogy itt van. A délelőtti napsütés még nem szárította fel a tegnapi eső és a hajnali harmat cseppjeit, ott csillognak a fűszálakon, a levegő friss és tiszta, a környék rendezett, olyan, mintha a Teremtő egy hatalmas patchwork-takaróval terítette volna le a dombokat, ameddig a szem ellát. A ciprusok úgy állnak a fehér murvával felszórt strada bianca mellett, mint egy-egy felkiáltójel, arra figyelmeztetve, hogy élvezd ki az itt töltött idő minden percét. Az út mellett ott árválkodik a traktor, az olasz gazda ilyenkor nem dolgozik, vasárnap van.

img_3123.jpg

Szállásunk a Crete Senesi és Val d’Orcia határán van. A Crete Senesi a Sienától délre eső kopár, agyagos dombok elnevezése, ahol csak mutatóba, szélfogónak ültetett fákat találsz. Ez a „toszkánai sivatag”. Egyszerűségében is gyönyörű. Mi a learatott gabonatáblák tarlóit látjuk már csak, hisz augusztus eleje van, sárga a táj, itt-ott már szőlőültetvények, olajfaligetek is vannak, a folyóvölgyhöz közeledve.

img_3144.jpg

Elvétve látsz egy-egy farmházat is. A legközelebbi település Torrenieri, az ide vezető út mellett egy hatalmas erődszerű épület áll: Castelverdelli, egy 14. századi kastély. Kíváncsi tekintetünk azonban nem jut túl a falakon és a gyönyörű kovácsoltvas kapun, mert sajnos magánterület, magasba törő téglafalai tiszteletet parancsolnak.

A táj élvezete után felkerekedünk, hogy feltöltsük készleteinket, no meg a kocsi tankját is, hiszen az idevezető úton igencsak kiürült mindkettő. Buonconventóban még éppen nyitva a szupermarket, bevásárolunk, a kosárba kerül egy üveg chianti és némi Aperol is, hiszen a helyi ízeket ki kell élvezni! Aztán elindulunk a legközelebbi város, Montalcino felé, és elkezdődik egy hét kanyargós hullámvasutazás. Itt nincs egyenes út, sík terep, csak kanyar kanyar hátán, emelkedőkkel és lejtőkkel fűszerezve.

img_3136.jpg

Montalcino fényeit már tegnap este megcsodáltuk az ablakunkból, most pedig igyekszünk felfedezni az apró szépségeit is. Szőlőültetvények között kanyarog az út, nem véletlenül: a kis középkori város nem gyönyörű épületeinek, nem is hangulatának, hanem kiváló borainak köszönheti hírnevét.

img_3172.jpg

Montalcino is – ki gondolná! – már az etruszk időkben is lakott terület volt, az első feljegyzések a városól a 9. század elejéről származnak. A sikátoros kis város régi magja a domb tetején van. Amikor felkanyargunk és végre találunk parkolóhelyet, már javában tart a szieszta.

img_3164.jpg

Néhány turista lézeng csak az utcákon, ahol gyakorlatilag egymásba lógnak a kis borszaküzletek, az enotecák. Ezek természetesen nyitva vannak, várják a vevőket, akciósan kínálva a Brunellot, a környék zászlósborát, potom 30 euróért. A Brunello csak itt Montalcino környékén készülhet: 100 százalékban sangiovese grosso szőlőfajtából. Sötétvörös, elegáns bor, bár az ára miatt a kóstolás kimaradt az életemből. Talán legközelebb! Szóval a környékbeli lejtőkön, kb. 250 négyzetkilométeren termesztik, 200 és 500 méter közötti magasságban, de az sem mindegy milyen szögben éri a napsütés az ültetvényt. A leghosszabb érlelésű borok közé tartozik, a szüretet követő 5. évben lehet forgalomba hozni úgy, hogy legalább két évet kell hordóban és még négy hónapot palackban töltenie. No és persze hozamkorlátozás is van az ültetvényeken, nem a mennyiség, a minőség számít!

img_3187.jpg

A kistestvére a Rosso di Montalcino – ezt is reklámozzák minden enotecában, ebből már „csak” 20 euro egy üveggel –, amelyre már nem vonatkoznak ilyen szigorú szabályok, csak egy évig kell érlelni és hat hónapot hordóban töltenie. Ilyenkor azonban felmerül az emberben a kérdés: a többi időt vajon hol tölti a bor?

Első utunk a 14. századi Fortezzába vezet, ez egy elég kopár épület, szigorúan szinte csak a falak, a sarokban pedig – vajon mi más? – borkóstolási lehetőség. Kisétálunk a túlsó oldalon, pihegünk a fák alatt és itt először tűnik fel a kabócák éneke. Rendkívül hangosak, a lányom a fák alatt lesi őket, hátha nem csak a hangjukat hallaná, hanem megleshetné, hogy is festenek. Sajnos azonban a kórus tagjai nagyon szégyenlősek, nem sikerül felfedezni őket a fák ágain. Pedig biztosan ott vannak, olyan hangosak, hogy a gondolatainkat is alig halljuk tőlük.

20180805_132639.jpg

A kilátás a Fortezza mellől gyönyörű, de nagyon meleg van, próbálunk hűvösebb, jobban mondva árnyékosabb helyet keresni. A kocsihoz visszasétálva szendvicsebédelünk, miközben megcsodáljuk a Szent Ágoston-templomot és a Városháza harangtornyát, ami idelátszik, aztán tovább sétálunk a déli hőségben egészen a Megváltó-székesegyházig. Nagyon szieszta van, és nagyon meleg, csak kevesen vagyunk olyan elvetemültek, hogy az utcákat rójuk. Mi sem sokáig, elég tanácstalanok vagyunk. Rövidre sikerült montalcinói látogatásunk, beülünk az autóba és irány Pienza.

img_3191.jpg

img_3159.jpg

img_3193.jpg

Útközben még megállunk egy szőlőültetvény mellett, hiszen illik megörökíteni a környék meghatározó szőlőfajtáját, a sangiovesét, amelyből ezek a drága vörösborok készülnek. Látszik a tőkéken, hogy mindent megkapnak, gyönyörű a lombozatuk, szép nagyok a fürtök, a szemek épp most kezdenek színesedni. Látszik, hogy hozamkorlátozás van, kevés fürt van a tőkéken, hogy minél jobb minőséget adjanak. A sorok elején itt-ott rózsatövek. Egymást érik a pincészetek az út mentén.

img_3210.jpg

img_3205.jpg

Pienza felé megmutatkozik a Crete Senesi igazi arca: hullámzó sárgás dombok, néha már holdbéli a táj. Itt-ott egy-egy farmház, a hozzá vezető út mentén ciprussorokkal.

img_3228.jpg

Hamar Pienzába érünk, elég közel vannak itt egymáshoz a települések, szinte minden második dombtetőn van egy kis városka, több száz éves városmaggal. Útközben elmegyünk San Quirico d’Orcia mellett, annyira megtetszik, hogy felvesszük a meglátogatandó célpontok közé. Pienzában a városközponttól csak több száz méterre találunk parkolót, ami normál esetben nem okozna problémát, de ebben a hőségben minden megtett plusz méter szenvedésnek számít. Természetesen árnyék alig van, már alig várjuk, hogy az óváros előtti parkhoz érjünk. A parkban helyi termelők kirakodóvására van, azonnal beindul a nyálelválasztásunk és a vásárlókedvünk is megjön. Van itt minden: szarvasgomba (persze aranyáron!), termelői olívaolaj – ebből kóstolás után veszek is egy kis üveggel –, házi sajtok – naná, hogy pecorino, itt mi más lehetne! – és házi készítésű sütemények – itt a cavallucci nyerte el a tetszésünket, ami diós,mézes keksz, és kissé sületlennek tűnik, de nem az.

pienza_2.JPG

img_3232.jpg

img_3230.jpg

img_3237.jpg

img_3238.jpg

Az óvárosba lépve elég komoly turistatömeg van az utcákon. Itt azért egy kicsit többen vannak, mint Montalcinóban. Egymást érik a borkereskedések és a pecorino sajtra szakosodott üzletek, a legtöbb helyen kombinálják a két kapós árucikket. A kulturális világörökség egy újabb szeletébe léptünk be, mert Pienza történelmi központja bizony ennek a része. A várost eredetileg nem is így hívták, egy kis toszkán falu volt a középkorban, amelyet Corsignanónak hívtak, és az megtiszteltetés érte, hogy 1405-ben itt született meg Enea Silvio Picolomini, a későbbi II. Pius pápa. Úgy döntött, felvirágoztatja  szülőfaluját, itt hozva létre az eszményi reneszánsz várost. Bernardo Rosellinóra bízta a megvalósítást, a pápa halála – no meg a pénz elfogyta – miatt csak a központi tér készült el, de az nagyon impozáns lett. Ha Firenzében és környékén mindenütt a Medici-címert látni, hát itt meg lépten-nyomon a pápai címer tűnik fel a keresztbe tett kulcsokkal és a tiarával.

pienza_1.JPG

pienza_6.JPG

pienza_5.JPG

pienza_8.JPG

pienza_7.JPG

Az első épület, amelyet látunk és a pápai felújítás jegyében készült, a Piccolomini-palota., a pápa nyári rezidenciája. A kapukban – mindkettőben – hatalmas fekete-fehér fotók fogadnak bennünket – részletek a Zeffirelli-féle Rómeó és Júliából. Éppen 50 éve itt forgatták a filmet, ebben a palotában lakott a Capulet-család, itt rendezték a híres bált, ahol a két fiatal először megpillantotta egymást. Az előcsarnokban a film zenéje szól halkan, arra csábítva a látogatókat, hogy járják végig a palotát, ahol a pápa lakosztálya és számtalan berendezett szoba van, a loggiáról pedig kilátással a reneszánsz kertre és a távolban a Monte Amiatára. Az egyik emeleti ablakból Júlia anyja figyeli háza vendégeit. Az épületet kívülről egy magas párkány szegélyezi, a palota árnyékában sokan itt próbálnak egy kicsit feltöltődni. Körben kovácsoltvas fáklyatartók – azért eltelik egy kis idő, mire a funkciójukra rájövünk, hiszen ma már nem általános az utcai közvilágítás ilyetén megoldása.

img_3326.jpg

pienza_11.JPG

 

pienza_41.JPG

pienza_43.JPG

A palota előtt két kút is van, nem bízták a véletlenre a dolgot, hogy esetleg kevés lesz a víz. A díszesebbet Pozzo dei Caninak nevezik, vagyis kutyák kútjának, de az sajnos nem derül ki nekünk, hogy miért, mert egy árva kutyaábrázolást sem látunk rajta. Elsétálunk az épület mellett és egy sikátor végén gyönyörű kilátás nyílik a környékre. Ez az Orcia folyó völgye. A Val d’Orcia a végtelen dombok vidéke, egymást váltják a napraforgó- és búzatáblák, aratás után pedig a hatalmas szalmabálák néha szürreálisan hatnak a lejtőkön, és az ember azon töri a fejét, hogyan maradhatnak egy helyben. Ciprusok, olajfaligetek, szóval minden, ami a képeslapokon megjelenik, ha Toszkánáról van szó, de itt élőben. És nem kell retusálni a képeket, mert gyönyörű, nem megrendezett, nem kiragadott részlet, hanem amerre nézel, ott csodát látsz. Nem véletlen, hogy 2004 óta az UNESCO Világörökség része. Ezt látni kell, ezt magadba kell szívni, elraktározni a szürke hétköznapokra, amikor otthon dolgozol nap mint nap, és amikor egy kis szusszanásnyi időd, becsukod a szemed és fel tudod idézni azt a látványt, illatot, érzést, ami ott ivódott beléd. Életre szóló függést tud kialakítani néhány pillanat alatt. Ezt újra és újra látni kell, meg kell ízlelni utánozhatatlan ízeit, érezni az itt élők barátságosságát, a nyugalmat, amely mindenhonnan árad! Ja, és meg kell tanulni a lehető legjobban fotózni, mert meg kell fertőzni a rajongással másokat is!

pienza_14.JPG

De térjünk vissza Pienzához. A Piccolomini-palota mellett áll a II. Piusról elnevezett főtéren a pápa saját Duomója (Cattedrale Santa Maria Assunta) – Mária Mennybemenetele katedrális, amely bár reneszánsz épületnek tűnik – kívülről –, belülről mégis inkább az északi gótika motívumait tükrözi. Nem is csoda, hiszen utazásai során a németországi templomok nagy hatással voltak a későbbi egyházfőre. A katedrális homlokzatán természetesen ott a pápai címer.

pienza_32.JPG

img_3323.jpg

A tér trapéz alakú és így sokkal nagyobbnak látszik a katedrális, mint amekkora a valóságban. (Egyébként nemcsak a Rómeó és Júliát forgatták itt, a tér megjelenik a kedvenc filmemben, Az angol betegben is. Amikor a helyiek és a katonák ünneplik a háború végét, és felrobban a szobor: na, az éppen ezen a téren játszódik, ahová a filmesek felállítottak egy szobrot. De egy másik Zeffirelli filmben is megjelenik Pienza, a Szentivánéji álomban.)

Mi most áldjuk a katedrális méretét, mert az árnyékában jól meg lehet húzódni. Közben alaposan megfigyelhetjük a tér másik két, még elkészült épületét, hiszen a nagy reneszánsz városépítés kezdete után négy évvel a pénz is elfogyott és a pápa is meghalt. Így aztán a többi terv tényleg csak terv maradt. Mellettünk áll a Palazzo Borgiának is nevezett Palazzo Vescovile vagyis püspöki palota. Igen, a híres Borgia-pápa, Rodrigo (aki VI. Sándorként volt az egyház feje), aki Pius idejében még „csak” alkancellár volt, de ezt a feladatot a spanyol bíboros nagyon jól végezte, többek között ezért is ajándékozta neki a Piccolomini-pápa a sajátjával szemközti palotát. Ma az épület 11 termében egyházművészeti múzeum (Museo Diocesano) működik.

A katedrális lépcsőjén ülve megállapítjuk, hogy a szemben lévő Városháza igencsak hasonlít a firenzeire, bár jóval visszafogottabb és reneszánszabb. Árkádos földszinti részéről indul felfelé a lépcső, az árkádok alatt rengeteg emléktábla, köztük a főhelyen II. Pius domborműve, no meg korabeli falfestmények.  

pienza_45.JPG

pienza_30.JPG

Továbbsétálunk és az egyik kis üzletben meglátom, amire már négy éve sóvárgok: porchetta. Ez egy egészben megsütött, kicsontozott, befűszerezett malac. A méretes tekercsből pedig hajszálvékony szeleteket vágnak és paniniben kínálják. Na, ilyet fedeztem most fel és ki nem hagynám semmi pénzért sem.

pienza_58.JPG

pienza_56.JPG

pienza_55.JPG

pienza_59.JPG

A méretes sonkák, szalámik sorban lógnak a boltban, a sarokban pedig az „illatos” pecorino sajtok várnak a vevőkre (igen erős, jellegzetes szaga van a pecorinónak, ami juhtejből készült), de engem csak a porchetta tud lázba hozni. De az nagyon! Kit érdekel ilyenkor, hogy én nem ehetek fehérlisztes pékárut! A 60 körüli eladó hölgy hatalmas késsel felvágja a paninit, aztán pedig szelni kezdi bele a húst. A mi családfőnk pedig bőszülten fényképez, amiért a néni rendesen meg is szidja, őt ne fotózza. A kaja viszont isteni, és bár négyen esszük az egyetlen szendvicset, alig bírunk el vele. Miután kivégezzük, tovább kóborolunk a keskeny utcácskákban. Az ablakokban fűszernövények, pozsgások, igazi vidéki, toszkán kisvárosi hangulat, amerre csak megyünk.

pienza_72.JPG

pienza_71.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://buongiornotoscana.blog.hu/api/trackback/id/tr8814290833