Buongiornotoscana

Természetes élményfürdő - toszkán módra

2018. október 31. - buongiornotoscana
  1. augusztus 6. hétfő

Hétfő reggel van, az eddig békésen pihenő traktor már javában dolgozik, néha szürreális szögben halad a domboldalon. A kávészertartás és a reggeli után épp készülődünk, hogy a mai napot vízben töltsük, amikor megérkeznek házigazdáink. Szombaton néhány adatot elfelejtettek elkérni, így aztán most pótoljuk. Ha már itt vannak, beszélgetünk is, illetve inkább a lányom csiszolja olasztudását. Dicsérik is, milyen szépen beszél, és amikor kiböki egy Toszkánával kapcsolatos kérdésre, hogy a „mammája” rajong a környékért, onnantól kezdve aztán én is agyon vagyok dicsérve, hogy milyen okos és intelligens vagyok. Már megérte ide jönni! :)

Mivel látják rajtunk a fürdőruhát, megkérdezik, tengerpartra készülünk-e. Most Saturniába, de tengerpart is lesz a héten, Follonica. A válasz nagyon tetszik nekik: szerintük is az egyik legszebb fürdőhely Saturnia, amit vétek lenne kihagyni, de ajánlanak egy másikat is, amelyik talán fele olyan messze van, kisebb is, de az is nagyon szép, Bagni San Filippo. Mi pedig felvesszük a listánkra. Follonica is jó választás szerintük, mert oda kevés turista jár, pedig nagyszerű a part, sok a szabadstrand és nekik is van ott egy nyaralójuk. A rövid beszélgetés után el is köszönnek, hogy minél hamarabb el tudjunk indulni Saturniába.

Nekivágunk egy újabb másfél órás kanyargós útnak. Nem tartana ilyen sokáig, ha 40 km/h-nál gyorsabban is lehetne haladni a hegyi utakon. Tegyem hozzá, néha még a 40-nek is örülünk. Gyönyörű a táj, eleinte még a szokásos „szinte minden dombtetőn egy város” – modell működik, aztán egyre kanyargósabb az út, egyre magasabbak a hegyek és egyre kevesebb és ritkább a lakott hely, a navigációs kütyünk szerint néha 800 méternél is magasabban járunk. De megéri a kalandos utat, hogy egy különleges fürdőben pihenhetjük ki a fáradalmakat. Az utolsó kilométereken megint csak úgy döntünk, a lányunk telefonjára hagyatkozva felülbíráljuk a GPS-t, mert hát ott nem tudtuk pontosan megadni a koordinátákat, ezért aztán a faluba akar minket vinni, ami biztosan szép hely, de most nem oda vágyunk.

Izgatottak vagyunk, vajon odatalálunk-e. Aztán egyszer csak meglátjuk a kis táblácskát: Cascate di Gorello. Na, itt kell bekanyarodnunk! Néhány méterrel beljebb pedig már próbálunk is bearaszolni a szűk falak között – folyamatos szembeforgalommal küszködve –, hogy egy nagy ingyenes parkolóba jussunk. Összeszedjük a holminkat, törölközőket, szörfcipőket! (ezért hoztuk), kaját, gyékényt, aztán megyünk a többiek után. Visszasétálunk a falak között, a büfé előtt már érezzük a jellegzetes záptojásszagot – kénes a víz –, aztán a lejtő alján meglátjuk a vízesést. Még szebb, mint a képeken! Opálosan világoskék a víz, a sziklák hófehérek, a ragyogó napsütésben különleges látvány a régi malomépülettel. Rengetegen vannak, de mégsem zsúfolt. Keresünk egy helyet, ahol lepakolhatunk, kövekkel súlyozzuk le a gyékényt, mert fúj a szél. Felkapjuk a szörfcipőket, aztán indulás a vízbe.

saturnia.JPG

saturnia_5.JPG

saturnia_4.JPG

Kellemesen meleg a víz, a neten található információk szerint 37 fokos, szerintem ez itt egy kicsit már langyosabb pár fokkal, egy élménymedence hőfokához hasonlítanám. Apró kavicsok és nagyobb kövek borítják az alját, jó szolgálatot tesz a szörfcipő, így kevésbé bénán botorkálunk befelé. Természetes úton kialakult kisebb-nagyobb medencék peremén úgy zúdul le a víz, hogy dögönyözőként használható, csak ez a modern élménymedencék gyakorlatával ellentétben nem kapcsol ki 10 perc múlva. Kinézünk egy épp üres kis medencét, felmászunk, beleülünk és átadjuk magunkat a z élvezeteknek. A férjem szájából olyat hallok, amilyet fürdőzés alkalmával még soha: Este szóljatok, ha megyünk! Én addig elleszek itt!  Alattunk az apró kavicsok gyerekkorunk kedvenc édességéhez, a Dunakavicshoz hasonlítanak, kivéve a színes cukormázat, mert ez inkább csak fehér némi zöldes márványozással. Élvezzük a pihenést, a vizet. Elvileg másodpercenként 800 liternyi zúdul le a köveken, egy idő után, már szinte szúrja a bőrünket. 

saturnia_63.JPG

saturnia_62.JPG

saturnia_61.JPG

saturnia_75.JPG

saturnia_74.JPG

 

A fürdőt már a rómaiak is említették írásaikban, szerintük a hőforrás úgy keletkezett, hogy Jupiter és apja, Saturnus összevitatkoztak és heves szóváltásukat villámokkal is tarkították az istenek. Az egyik ilyen „nyomatékosítás” hozta létre azt a repedést, ahonnan azután forró víz tört elő, ez lett Saturnia forrása. A másik verzió szerint kicsit többről volt szó, mint vitáról, Jupiter át akarta venni apja helyét, meg akarta ölni – bár egy halhatatlan istent hogy lehet megölni, az más kérdés! –, és dulakodásuk, harcuk közben Saturnus a földre esett, ekkor keletkezett a repedés és a hőforrás. A valóság azonban sokkal prózaibb. A környék legmagasabb hegye a Monte Amiata több mint 1700 méter magas, egy kialudt vulkán, de a mélyben azért még dolgoznak a föld energiái, ezért a környezetében Toszkánában rengeteg hőforrás van, az oldott anyagoknak köszönhetően pedig a termálvizekre számtalan kisebb-nagyobb fürdő is épült. Saturniában is van egy, a Terme di Saturnia, ahol medencékben lehet pihenni, de ez, ahol mi vagyunk, sokkal romantikusabb, no meg nem utolsó szempont, hogy ingyenes.

Az itteni kénes víz gyógyító erővel bír különböző bőr problémáknál – tényleg furcsán sima lett a bőrünk tőle –, de hatásos szív- és érrendszeri betegségeknél, csökkenti a vérnyomást, tisztítja a májat, segíti az emésztést – utóbbiakat, ha megisszák – és a légzést is. A látvány, a hangulat pedig a lelkeket nyugtatja. Az ember egész nap tudna feküdni a sekély vízben, mert a legmélyebb részeken sem ér a combom fölé.

Rövid dagonyázás után a fiam úgy dönt, felfedezi a terepet, kissé össze is veri magát, mert szokásához híven nem figyel eléggé és néha elbotlik, elcsúszik, de ez nem izgatja különösebben, mert már új életcélt talált magának: átépíti a vízesés egy oldalsó részét. Ezzel aztán órákig elvan, alig lehet elszakítani a köveitől. Mi pedig belefekszünk a vízbe és hallgatjuk a csobogást, élvezzük a meleget, mert a hőség is jobban viselhető ilyen luxusban.

Egy idő után a férjem úgy dönt, felsétál a kocsihoz a fényképezőgépért, mert meg kell örökíteni a látványt, ezután röpke másfél óráig csak fotózik: a fürdőt és minket is gyakorlatilag minden szögből, de ő sem marad ki. Aztán eltűnik egy időre, mert felmászott a malomépület melletti meredek emelkedőn és ott is felfedezi a terepet. Kíváncsi ugyanis, honnan jön a víz. A műútig tudja követni, ott azonban kerítés állja útját. Közben mi a lányommal úgy döntünk, iszappakolást veszünk, mert reggel Angéláék felhívták rá a figyelmünket, hogy nagyon jó, és szinte minden második ember itt fekete vagy szürke iszappal bekenve szárítja magát. A lányom lefelé indul, ahol a vízesés után a patak tovább csobog, én pedig az oldalsó nádas közötti részhez veszem az irányt. Mindketten sikerrel járunk, ő feketén, én világosszürkén térek vissza az iszaptúráról.

A fotózás, az iszappakolás, no meg vízesés-átépítés után eszünk valamit, mert már délután 4 van, és reggel óta inkább csak a vizet kívántuk, kívülről is, belülről is.:) Közben összebarátkozunk egy gyönyörű 1 év körüli spanyol kislánnyal, aki szüleivel mellettünk pihen az árnyékban. A kicsi hozzánk telepszik, köveket hoz nekünk, anyukája pedig igyekszik kordában tartani. A nyelvi különbségek ellenére – nem beszélnek a spanyolon kívül más nyelven – egész jól megértjük egymást. Miután a kicsi elfáradt, a férjem rábeszél minket, hogy menjünk fel a malom feletti patakhoz.

saturnia_66.JPG

 

saturnia_84.JPG

 

saturnia_82.JPG

saturnia_76.JPG

saturnia_77.JPG

 

saturnia_79.JPG

saturnia_80.JPG

 Itt jóval kevesebben vannak, a nádas aljában csobog a patak. Mélyebb és sziklásabb is, mint odalent. Gyorsabb a sodrása, ide nem rakódott le az oldott ásványi anyag, a kövek sötétek. A víz viszont melegebb és több helyen természetes sodrófolyosó alakult ki, igencsak kapaszkodni kell, ha nem szeretnénk, hogy elvigyen, de ehhez szerencsére vannak kötelek, amik segítenek. Nyakig ülünk a nádas tövében a meleg vízben, relaxálunk. Gyakorlatilag minden megvan, ami egy jól felszerelt élményfürdőben, de nem időszakosan működnek az élményelemek.

saturnia_70.JPG

 

5 után úgy döntünk, hazaindulunk, mert nem ártana pihenni, holnap korán kelünk, azt tervezzük, Rómába megyünk. Szóval öltöző híján törölköző alatt vedlünk ki a vizes fürdőruhákból és rángatjuk magunkra a szárazat. Arra gondoltunk, nem arra megyünk haza, amerről jöttünk, mert ha kicsit hosszabb is, de hátha nem kanyarog annyit az út. De tévedtünk, itt akármerre indulsz, csak kanyargós úton mehetsz! Az útról még visszanéztünk a fürdőre, aztán hajrá! Mancianóban bevásároltunk, útközben pedig a híreket böngésztem a telefonomon, mert a kocsihoz visszaérve egy üzenet várt rajta az egyik ismerősömtől: Most hallottam a bolognai robbanásról. Ugye nem voltatok ott? – Megnyugtattam, hogy kb. 250 kilométerrel délebbre vagyunk, de érdekelt, mi történt Bolognában. Az A14-es autópályán, amin mi is jöttünk, egy tartálykocsit ért baleset, felrobbant, hatalmas lyukat ütve a sztrádán.

A kanyargós hegyi úton elhaladunk Pitigliano városa mellett. Erősen esteledik és még messze vagyunk a szállásunktól, hát nem megyünk be, de felvesszük a listára, ahová egyszer még el kell jönnünk. Mintha a sziklafalból vájták volna ki, úgy nő ki a város a hegy tetején. Az egykor itt élt zsidó közösség miatt Kis Jeruzsálemnek is nevezik a várost. A város alatti tufába rengeteg kis barlangot, pincét vájtak. Furcsa, érdekes város.

saturnia_85.JPG

Este 9-re érünk haza, fáradtan, de élményekkel telve, vacsora után már a holnapi napot tervezzük Rómába, és ápoljuk rézszínűre sült bőrünket.

A bejegyzés trackback címe:

https://buongiornotoscana.blog.hu/api/trackback/id/tr2414325505