Buongiornotoscana

Buongiornotoscana

Úton

2018. szeptember 07. - buongiornotoscana
  1. augusztus 3. péntek

Korán ébredünk, meleg van, a tegnap délután kimosott utolsó adagból még vasalnom kell, bepakolni a maradékot. Kezdek idegesedni, a család egyelőre még csitít, de ki tudja, meddig bírják! A párom lassan kezdi előkészíteni a kocsit, majd közli, ennyi csomag nem fog beférni az autóba. Azt hiszem, most fogok kétségbe esni! Be kell férnie! 

A feszültség kezd tapinthatóvá válni. A férjem indulna, én még nem vagyok készen, különben is nem mindegy, hogy egy órával hamarabb vagy később indulunk? Főzöm az egy liternyi kávét a két termoszba, hogy holnap estig a családfő nehogy rosszkor aludjon el. Mindent bepasszíroztunk a kocsiba, a hátsó ülésen az ellátmány, több liternyi víz és kávé bekészítve és délután 2 körül elhagyjuk az Orgona utcát és nekivágunk a nagy kalandnak! Kissé paprikás hangulatban, ami a Dunántúlra érve kezd oldódni. Most nem Pest felé megyünk, mert néhány napja egy ismerősünk óva intett az M0-son való közlekedéstől, ezért Kecskeméttől levágjuk az utat, becélozzuk Siófokot, és a régi balatoni útvonalon tartunk az M7-s felé. Elég jó időt futunk a szlovén határig, bár az odáig tartó jó három órás út alatt a fiam alsó hangon háromszor eszik. Szerintem mire Firenzébe érünk, üres lesz a kosár, pedig alaposan megtömtem!

Gyors pihenő a határon, autópálya-matricát veszünk, aztán irány tovább. Szlovéniában aztán egymás után kapom az SMS-eket a horvát szolgáltatótól: Isten hozta Horvátországban! A család közli velem: Majd írjál, mi Szlovéniában vagyunk! Aztán nekik is érkeznek a horvát szolgáltatótól az üzenetek, nekem pedig megjön a szlovén telefontársaságtól is az üdvözlés: mégiscsak jó helyen járunk!

Ahogy egyre beljebb megyünk Szlovéniába, egyre magasabbak a hegyek, egyre kellemesebb a levegő hőmérséklete, és itt bizony a hegyek miatt hamarabb is van naplemente: szorgalmasan készítjük a mobiljainkkal a naplementés fotókat. Az ég olyan színekben játszik, olyan opálos fények tükröződnek a felhőkön, amilyeneket nálunk ritkán látni. A hegyek sötét sziluettje mögött mintha egy akvarellfestő palettájáról csordogálna a festék. Folyamatosan változik, szinte beazonosíthatatlanok a színek, de olyan gyönyörűek, hogy alig tudunk betelni velük. Ez Geri szülinapja – látjuk rajta, hogy boldog: utazunk!

20180803_194134_0.jpg

Párás a levegő a völgyekben, a hegyek között alacsonyan felhőpamacsok úsznak. Mintha köd lenne, de a köd nem a fák tetején szokott ülni, itt pedig egy-egy kis felhő úgy trónol a fák fölött, mintha a Teremtő egy-egy kupac vattát biggyesztett volna oda. Végtelennek tűnő, egymásba érő alagutak során vágunk át, miközben egyre szürkébb, egyre sötétebb lesz körülöttünk minden: esteledik.

A fővárosnál letérünk az autópályáról, pihenni, nézelődni egy kicsit. Este 9-kor állunk meg Ljubljana belvárosában egy kis utcában. A 300 ezer lakosú város 300 méter magasan van, igazi ékszerdoboz a központja. A hagyomány szerint az aranygyapjút megszerző és hazafelé tartó argonauták vezetője, Iaszón görög királyfi legyőzte az itteni tóban tanyázó sárkányt, aztán ez a sárkány vált a város jelképévé. A környékbeli mocsarakban találták meg a világ legrégebbi, 6 ezer éves kerékmaradványát. Már 4 ezer évvel ezelőtt volt itt egy település, ami aztán a római időkben szépen növögetett, egészen addig, míg Attila hun hordái fel nem dúlták. A középkorban püspöki székhely és kulturális központ lett, aztán jött egy földrengés valamivel a Dózsa-féle parasztlázadás előtt, és újjáépítették. Van némi magyar vonatkozás is, innen irányította a kőszegi hős várvédő kapitány, Jurisics Miklós a tartományt. Napóleon is meghódította, akkoriban Laybach volt a neve (szép, klasszikus szláv név!) Aztán Ausztriához került, amikor a Szent Szövetség elkergette a kis termetű francia császárt. Az itteni várban raboskodott 1849. nyarán három hónapig Batthyány Lajos, az első magyar miniszterelnök.

Nem kímélték a várost a katasztrófák, földrengés, két világháború. Szlovénia titói Jugoszlávia legfejlettebb területe volt, így aztán a délszláv háború után először önállósodott. De nem szabad Ljubljanában balkáni vagy délszláv hangulatot keresni. Sokkal inkább egy osztrák és egy észak-olasz városka keverékét találjuk.

ljubljana_1.JPG

A csendes kis utcából néhány száz méterre már egy nyüzsgő térre érkezünk. Nem messze, a város fölé magasodik a 12. század óta álló vár, gyönyörűen kivilágítva, de megsaccolva a távolságot és a magasságot, nem vállalkozunk a felfedezésére. Főleg, mert valószínűleg este 9-kor már nem jutnánk be, akkor meg minek strapáljuk magunkat! De van itt lent is elég nyüzsi ahhoz, hogy ne unatkozzunk! Szóval a nyüzsgő téren némi fotózkodás után beljebb merészkedve egy strandröplabda-pályát fedezünk fel, gyerekméretben, mellette a homokon nyugágyak, pálmafák és egy bár. Jónéhány gyerek játszik a homokon, labdáznak, a háttérben pedig szól a zene. Mellettünk egy méretes fémszerkezet, kivilágítva, lelátónak tűnik, de csak néhány perc múlva esik le, hogy itt bizony komoly strandröplabda bajnokság zajlik, a főváros szívében! Épp az utolsó mérkőzést konferálják fel, melegítenek a csapatok, a VIP-lelátón koktélt iszogatnak, a lelátók pedig foghíjasan ugyan, de tele vannak. Tetszik az ötlet. Nálunk miért nincsenek ilyenek?

ljubljana_9.JPG

ljubljana_8.JPG

ljubljana_7.JPG

Ahogy a „porondon” túljutunk, a Ljubljanica folyó partja felé vesszük az irányt, és az igazi meglepetés csak ekkor ér minket. Egymást érik a hangulatos bárok, kávézók, éttermek, kiülőkkel, zsúfolásig tele emberekkel. A pezsgő élet mellbe vág minket. Ahogy körülnézünk, mindenütt elégedett embereket látunk, pohárral a kezükben. Egy nyüzsgő, de romantikus kisváros (a maga 300 ezer lakosával – úgy tűnik, mintha valamennyien ide gyűltek volna péntek este!). A folyóparton még nagyobb a tömeg, nagyon tetszik és élvezzük is, a fiam kivételével, akinek ismét gyomortáji problémái akadtak – magyarán éhes! – és csak erre tud koncentrálni. Séta közben ő kiszúr egy pizzást, ahol jól néz ki az étel, de ahogy közelebb megyünk, finoman szólva is elég büdös sajtot használnak. A gyereket viszont nem érdekli, enni akar. Egy ideig még elodázzuk a vásárlást, hiszen hátha találunk valami jobbat és kevésbé büdöset. Végül csak kiharcolja magának, hogy visszamenjünk, megvesszük, és kiderül, a büdössége ellenére az íze egész jó.

ljubljana_15.JPG

A folyón egymást érik a kis hidak, 50-100 méterenként. Mindenütt rengeteg ember, fények, zene, pohárcsörgés: péntek esti pörgés. Az első híd, amihez érünk egy modern, plexi-mellvédes, kivilágított átjáró, amelyik egészen jól néz ki addig, amíg rá nem lépünk. Persze nem a híddal van baj, hanem a bogarakkal (illetve, ha pontosak akarunk lenni: rovarokkal). A fény megszámlálhatatlanul sokat vonz ide, persze ezt a szorgos pókok is felfedezték és pókhálóból is van bőven. A mellvédre nem tudsz rákönyökölni egy fotó erejéig sem, mert rád ragadnak az apró döglött élőlényekkel teli hálók. Továbbsétálunk a város szívébe, a legnagyobb szlovén költőről elnevezett Presernov térre. A rózsaszínre festett ferences templom uralja a teret és a Hármas híd (Tromostovje), amelyet 1931-ben építettek. Ez Ljubljana legtöbbet fotózott látványossága, hát mi sem maradunk ki a sorból. Középső íve egy régi fahíd helyén, szélső két ága pedig Joze Plecnik, a város zseniális építészének tervei alapján épült. Itt aztán ugrálhatunk a biciklisek útjából, mert úgy cikáznak a gyalogosok között, mintha verseny lenne köztük, kinek sikerül hamarabb átérnie a túlsó oldalra. Úgy tűnik Ljubljana igazi emberléptékű és így aztán kerékpárosbarát főváros. Talán nem véletlen, hogy 2016-ban Európa Zöld Fővárosa címet kapott. A gépjárműközlekedést kitiltották a központból, itt csak gyalog és biciklivel járhatnak. Kicsit olyan ettől a város központjának hangulata, mintha számtalan nagy folyóparti családi piknik lenne.

ljubljana_42.JPG

A Hármashíd összeköti az óvárost és az újat egymással. Az óvárosi oldalon a piac árkádjai alatt is rengetegen sétálnak, a téren még állnak az árusok kis bódéi, éppen pakolnak. Ahogy a feliratokból kivesszük, valamilyen gasztrofesztivál lehetett itt napközben, különböző népek ételeit kínálták az indiaitól a mexikóin keresztül az amerikaiig. A grillekre égett hús és olajszag keveredik a levegőben, és mivel látnivaló sincs, hát visszafordulunk.

Még mindig hömpölyög a tömeg, az óvárosban sem jobb a helyzet, mint a Ljubljanica másik partján, itt is mindenütt a kávézók, éttermek teraszain ülve beszélgetnek az emberek, ráérősen, nyugodtan. Az óváros fölé magasodik a szeretet városának szimbóluma, a ljubljanai vár, amelyet "szlovén Akropolisznak" is neveznek. A várdomb már az illír és kelta időkben is lakott volt. Az első várat a XIII. században őrgrófok építették, ez azonban az első nagy földrengés következtében összedőlt. A XVI. században emeltek egy szinte teljesen új, ötszögletű alakút, ebben az időszakban nyerte el mai külsejét (nagyjából). A XIX. században azonban már börtönként használták. Itt tartották fogva – mint már említettem – 1849. májusától augusztusig Batthyány Lajost. „Sanyarú” körülményeiről árulkodik, hogy saját lakosztálya és inasa volt, ebédet hozatott magának és mivel úri becsületszavát adta, szabadon sétálhatott a városban, ő pedig mindig vissza is tért.  A foglyok között persze voltak bilincsbe vert parasztok, nemzetőrök, politikai foglyok, de akadtak bilincs nélküli grófok, nemes urak és papok is. (Az urak még a börtönben is urak voltak.)

A bástya mellett áll a gótikusnak épített vártemplom, ahol ma már leginkább kiállításokat rendeznek. Pisti felvetette, hogy megnézzük, de gyorsan lebeszéltük róla. Egy hegy tetejére ki akarna péntek este fél 11-kor felmászni, valószínűleg teljesen feleslegesen. Hiszen biztosan zárva. Visz a hegyre egy sikló is, de nem hiszem, hogy ilyenkor működne. Szóval vár megcsodálva lentről. Pont.

Visszasétálunk a Presernov térre, ahol egy különleges időjárási zóna fogad minket, egy kör alakú terület szélénél tábla is figyelmezteti a szórakozott járókelőt, hogy itt bizony esik az eső! Vedd elő az esernyődet! Mivel még most este is 30 fok körül van a meleg, sokan kipróbálják a permetező esőt. Természetesen az én gyerekeim is! A tér fölé kifeszített drótokon gyakorlatilag egy párakapuként működő szórófej van, innen szemerkél a nyári zápor.

ljubljana_30.JPG

 

ljubljana_21.JPG

Ljubljana meglepően tiszta és rendezett, kellemes sétánknak azonban kezd véget vetni, hogy fáradunk, és nem ártana pihenni egy kicsit. Visszasétálunk a kocsihoz, „vacsorázunk” – a fiam már megint éhes! –, aztán elindulunk, elköszönünk Ljubljanától. Idáig 560 kilométert autóztunk és még legalább ennyi vár ránk Firenzéig.

Vissza az autópályára, majd Postojnánál megállunk egy OMW-kútnál (tévedés ne essék, nem szponzorunk) és a parkolójában próbálunk néhány órát aludni. Szó szerint csak próbálunk, mert nemigen tudunk. Szűkös a hely, kényelmetlen, nekem egy idő után már fáj a hátam, a nyakam, nem tudok mit kezdeni a lábaimmal (pedig elég rövidek!), de a többiek is így vannak vele. Ennek aztán az út hátralévő részében még természetesen meglesz a böjtje. Hajnali 3-kor úgy döntünk, némi bóbiskolás után, hogy elindulunk, mert reggelre Firenzébe akarunk érni.

A bejegyzés trackback címe:

https://buongiornotoscana.blog.hu/api/trackback/id/tr7814228687
süti beállítások módosítása